Az a legnagyobb baj velem, ami a mai világban talán erénynek is éppúgy beillik.
Huje vagyok.
És a legszomorúbb ebben az, hogy csak és kizárólag a tapaszalat általi ismeretszerzés útján vagyok képes kalibrálni magam ahhoz, hogy a környezetem elviseljen, netán szeressen is.
Ma este elkövettem egy hibát. Az ösztön, a segíteni akarás előbb indult meg bennem, minthogy figyeltem volna. Jobban. A jelekre. Szégyellem magam. De nagyon.
Utálom, mikor akaratomon kívül bántom meg a hozzám legközelebb álló egyéneket. Ilyenkor elviselném, ha valaki lelőne, vagy ilyesmi.
Egy életre megtanultam a leckét. Remélem, bizonyíthatok.
Azt hiszem, mára mindenkinek az a legjobb, hogyha én most elszenderedem.
Eddig 2 komment érkezett
(
)
imago:1 | 2007. 09. 06. 10:03
...csak fiatal vagy. (:
(mint ahogy én is :))
tapasztalatszerzés nélkül meg sose döbben rá az ember a hibáira. illetve ez tán túlzás, de mindenképpen ritka...
2 | 2007. 12. 06. 23:09
Előfordul mindenkivel.
Jobb hogyha csak szóval bántasz meg valakit, mintha hülyeséget csinálsz.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
