Az a legnagyobb baj velem, ami a mai világban talán erénynek is éppúgy beillik.
Huje vagyok.
És a legszomorúbb ebben az, hogy csak és kizárólag a tapaszalat általi ismeretszerzés útján vagyok képes kalibrálni magam ahhoz, hogy a környezetem elviseljen, netán szeressen is.
Ma este elkövettem egy hibát. Az ösztön, a segíteni akarás előbb indult meg bennem, minthogy figyeltem volna. Jobban. A jelekre. Szégyellem magam. De nagyon.
Utálom, mikor akaratomon kívül bántom meg a hozzám legközelebb álló egyéneket. Ilyenkor elviselném, ha valaki lelőne, vagy ilyesmi.
Egy életre megtanultam a leckét. Remélem, bizonyíthatok.
Azt hiszem, mára mindenkinek az a legjobb, hogyha én most elszenderedem.
Koncertbeszámoló a tegnapi Kiscsillag kapcsán
(LucaCicának dedikálva):
A tegnapi Kiscsillag koncert jó volt.
/gonosz vagyok gonosz vagyok gonosz vagyok bloooo
...hanem ide.
"...hiába szállított arrébb ez a vagonnal szétsúrolt sínpár..."
Ma ezen sorokra indultam el utamra. Bár mindig ez a dallam jár a fejemben, de most reggel erre is indultam, mert a HI-FIben pont ez szólt, mire a fürdőszobából visszaértem a szobámba.
Annyira áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!
Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon várom már, hogy lássam.
4!!!
Ez a bejegyzés tényleg zárójeles, de nem tudtam hová tenni, ezért itt közlöm le, ezzel is bemutatva a fáradt valóm humorát. Mivel az Ossian, minden zenét hallgató ember kedvenc heavy metal bandája mához egy hétre megjelenteti új nagylemezét, ami Örök tűz névre fog hallgatni, ezért már lelkiekben előre készülünk a célra; vagyis egy közös fotó eléréséhez A Mesterrel, Paksi Endrével.
Legnagyobb reményeim szerint azonban az Ossian annyira tiszteli a hardcore közönségét, hogy idén meglepik a rajongókat egy Converge-tiszteletalbummal, a tavalyi No Heroes átgondolásával. Azért ilyen verzióban meghallgatnám a Heartache-et, a Lonewolvest, és a Grim Heart/Black Rose-t... Meg amúgy is, Endre hangja mindent bír. Mindegy talán, inkább az a jelentősége ennek az egésznek, hogy újévkor tettem egy fogadalmat, miszerint nekem idén lesz egy közös fotóm Paksi Endrével. Reméljük, hétfőn lesz rám ideje A Mesternek. Bár ez az egész másodlagos, a hétvége sokkal fontosabb. De ez már nem egy zárójeles bejegyzéshez tartozik...
Szar dolog kórházba - bocsánat: egészségügyi központba - járni (bár utóbbi név mentségként szolgálhat azon irányban, hogy egy ember 2007-ben mit várhat el a magyar egészségügytől, de talán 17 évesen még erősen felesleges lenne ilyen gondolatokra pazarolni a memóriakapacitásom, inkább ennyivel is többet gondolok Csuporra, valamint a témakört meghagyom a 70 év feletti HírTV nézőknek), pláne így reggel. Ma intéztem el a vérvételt, nem volt probléma.
Azonban a légkör, és a hangulat erősen utópisztikus volt. Velem szemben ült egy 20-as férfi, kinek mindkét lába remegett, és a szája is járt, becsukott állapotban; félelmetes látvány volt, biztos idegi problémái voltak (kérem fáradjon egy emelettel lejjebb - mondta a már felfokozott idegállapotú nővérke neki). Mellettem egy nő ült, aki idő közben elvetélt. Furcsa hangokat hallatott, nyögött és sírt egyszerre, de nem jöttek könnyek a szemére, csak magzati pozícióban (1. biztonságérzet és önmagának megnyugtatása 2. energiaminimumra való törekvés elve, gömb alakzat) ült, és szorítótta össze a testét, mintha az több bálányi szalma lenne, ami a szétesés határán van. Vele szemben foglalt helyet a hölgyemény édesapja, kinek tekintetében egyszerre érvényesült a megvetés, és az aggodalom; előbbi a mai világban természetes emberi reakció, utóbbi természetes ösztön, egészséges családokban.
Mire sorra jutottam, már beengedték előttem a lányt (kinek sorszáma hárommal a sajátom után volt), és függöny mögött vizsgálták, de akkor már biztos volt a diagnózis. Nehéz lehet, de mintha a leendő nagyapa tekintetére megnyugvás ült volna ki; ez persze lehetett azért, mert jó kezelést kapott a lánya, de azért is, mert még nem akart nagyapa lenni... Nem tudom, és talán nem is rám tartozik. De remélem, hogy újabb egy évig nem kell vérvételre mennem.
A mai nap során Nagybátyámmal sok dolgot beszéltem meg, a jövőre való tekintettel. Az a legjobb benne, hogy - hozzám hasonlóan - nagyon sok dolgot teljesen másként lát, mint a család többi tagja, így könnyű egy hullámhosszon lennem vele. Három szóval képes egy dolgot megoldani.
A családban ketten vagyunk ilyenek. Én hujébb vagyok. De szociálisabb. Ő viszont nem szociális, de toleránsabb nálam. De ez így jó. Minden beszélgetésünk pár szavas, viszont célravezető. Szóval jó ez, ahogy van.
"Micimackó - október 13."
Ez a nap számomra más jelentéstartalommal bír... Hehe.
8!!!
Annyira áááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!
És ma megérkeztek az Isten Háta Mögött lemezeim. Jó érzés itthon tudni őket, és fellapozva a bookletet... Mondhatni megvilágosodtam. Hehe.
Ajánlom Nektek is!
Amikor volt lehetőségem interjúzni a Converge-dzsel, sokkal több kérdést tettem fel, mint ami végül a közönség számára elérhetővé vált. Nagyon sokat beszélgethettünk Nate Newtonnel, alapvető, már-már filozófikus témaköröket érintve. A kedvencem az volt, mikor megkérdeztem; "szerinted mi a különbség az ember és az állat között?", a válasza nemes egyszerűséggel annyi volt, hogy "az ember azt hiszi, hogy az állatok felett áll, míg az állatok tudják, hogy már az ember felé emelkedtek".
Valahol azért igaza van.
Nem kívánok agyalós témákat felhozni, arra nem a blog rendeltetett, hanem a kicsi fejecském. Majd ott lejátszom minden köröm. Tegnap átvettem a tankönyveimet, találkoztam Nándival, egy valakivel - aki szintén ott dolgozik - elkönyveltük hangosan hogy ismerjük egymást, de nem tudtuk megmondani honnan, és egy idős bácsi azt mondta, hogy több mint valószínű, hogy rokonok vagyunk, mert a [censored - a vezetéknevem] ritka név, így valószínüleg vannak átfedéseink, mire mondtam neki, hogy én apám ágáról nem ismerek senkit sem, és jövőre úgyis megváltoztatom a nevem, és felveszem Anutámét. Nem, nem Andrea leszek, hanem Fürst. Mindegy.
Tegnap meghatódtam. Igazán.
Annyira áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!
9!!!
...s mivel több értelmes dolgot most nem tudok összehozni, ami publikus lenne, ezért elmegyek a Tescoba bevásárolni a tanszereim, utána megyünk kollektíven úszni, estére pedig hazaérek. És még van a 85%-os étcsokimból is, amiből egy kockát meghagyok. Hehe :-)!
Most tényleg sok mindent írhatnék.
De nem teszem, mert akik érdekeltek, azokkal úgyis közlöm, amit.
Nem általánosítok, szinte mindenkinek más mondandóm akad.
Amit megoszthatok mindenkivel, az a hajtalanságom.
18 perc alatt megszabadítottak tegnap a loboncomtól.
A két eddigi legjobb vélemény:
"A hajad aranyos. Csak te nem vagy az."
"Ezzel a hajjal felvételt nyernél Fenyő Miklós bármely zenekarába."
Nem tehetek az esztétikai adottságaimról. Megtanultam a tudattal együtt élni, hogy genetikai selejt vagyok. Gyanítom, hogy a környezetem is tisztában van már ezzel... :-) Mindegy talán. Majd visszanő.
